Vétek lenne az egyik vagy a másik stratégia mellé letenni a voksunkat. A legjobb, mint annyi mindenben, itt is az arany középút.
Jóllétünk érdekében nagyon fontos, hogy legyenek céljaink, és ha már vannak, akkor fontos, arról legyenek konkrét elképzeléseink.

Ez egyáltalán nem kifejezetten spirituális megközelítés, a pszichológia tudománya is vallja, hogy a célok megfogalmazása, sőt azok mentális imaginációja (elképzelése) segíthet céljaink elérésében. Fontos  azonban, hogy a kitűzütt célok, vágyak azért köszönőviszonyban legyenek a valósággal, valóságos lehetőségeinkkel. Tehát például: ha jelenleg 130 kg vagyok és elmúltam már 40, akkor teljesen biztos, hogy nem leszek világhírű balettáncos egy éven belül, ellenben reális cél lehet, hogy ugyanennyi idő alatt lefogyjak 30 kg-t.

Fontos, hogy a ne legyen se túl könnyű se túl nehéz a kitűzött cél. Egyik sem jó, egyik sem motiválja igazán az embert.   
Vagy a párkapcsolati példánál maradva persze megtehetem, hogy összeállítok a  fejemben egy 100 tételes ellenőrzőlistát, amiben kikötöm többek között, hogy szívem válaszottjának szeretnie kell pl.  a sushit és csak száraz pezsgőt ihat, az alakja legyen tökéletes, és még pénzzel is legyen tele, ezzel azonban olyan helyzetet teremtek magamnak, hogy szinte biztos egyedül maradok, hiszen ennyi szempontnak egyszerre, már csak a statisztikai valószínűség alapján sem lehet megfelelni.

Az álompartner így majdnem biztos, hogy vágy marad, és emiatt fursztrált leszek.  Ilyenkor még arról is érdemes elgondolkodni, hogy vajon tudattalanul nem azért vagyok-e ilyen maximalista, mert úgy isten igazából nem is akarok párkapcsolatot, mert tulajdonképpen jó nekem egyedül.
Mindezek mellett azonban az elengedhetetlen, hogy képes legyek kijelölni olyan fontos karaktervonásokat, amelyekből nem engedek.

Olyasmiket amelyek az én alapértékeimmel kompatibilisek, amelyekkel meghúzom a határaimat. Például ha én egy igazi nagyvárosi ember vagyok, aki szereti a nyüzsgést, akkor nem érdemes magányos erdei remeték között keresgélnem. Ha számomra fontos érték a család, akkor olyan társat keresek, akinek szintén fontos a család és tudnom kell, hogy a másik is szívesen vállalna gyermeket. Sodródhatok az árral persze, de azért olyan folyóba érdemes belevetni magam, ahol van rá esély, hogy kifogjak egy nekem tetsző halat.

Tehát összefoglalva:  alapvető, hogy legyen az általam elérni vágyott célról elképzelésem. Tudnom kell mit akarok. Ugyanakkor érdemes rugalmasnak is maradni, és nem elengedni a felkínálkozó lehetőséget pusztán azért, mert az elérni kívánt cél, vagy célszemély nem hajszálpontosan olyan amilyennek előzetesen elképzeltem. Ha egy jottányit sem engedek, soha semmi sem lesz elég jó, mindig csalódott leszek. Valamennyi komproimusszot bizony muszáj kötni. Hogy mennyit, az ízlés kérdése. Az azonban biztos, hogy a legfontosabb kérdésekben nem szerencsés engedni.  


Végh Ferenc, pszichológus